Vásárlási útmutató

Szeretnél fejlődni anélkül, hogy folyamatosan a sérülések és a fájdalmak miatt kelljen aggódnod?

Nekünk az a legfontosabb, hogy elérd a célod!

Ez egy bonyolult tudomány amiből nehéz lehet kibogozni, hogy pontosan mire van szükségünk és miért.
Engedd meg, hogy segítsünk! 

Ki vagy?

Egy sportolónak sokkal nagyobb fehérje bevitelre van szüksége, mint egy olyan embernek, aki keveset mozog. Az edzések során kisebb-nagyobb izomsérülések alakulnak ki, amiknek a kijavításához fehérjét használ fel a szervezet. Tehát ha nem juttatunk be megfelelő mennyiségű fehérjét, akkor sérülékenyebbek leszünk, nem fejlődünk a terveink szerint, és távolabb kerülünk a céljainktól. Ahhoz, hogy erős és nagy izomzatot építsünk kiemelten fontos a megfelelő fehérjék bevitele, megfelelő mennyiségben.

Ahogy erősödünk egyre nagyobb terhelés éri az inakat, amelyeket szintén nagyon fontos megerősíteni, hogy elkerüljük a súlyos sérüléseket. Szerinted érdemes kihasználni ezt a helyzetelőnyt, vagy inkább a lassabb, kevésbé hatékony fejlődésben hiszel? Mi mindig törekszünk a lehető legjobbra.

Mi igaz rád a leginkább?

Szeretném minimalizálni a sérülések kockázatát! 

A testünkben levő kollagén rostok adják a szövetek erejét, megfelelő szakítószilárdságát és ellenálló képességét. Ha a kollagén elemek száma, és szerkezeti felépítése nem megfelelő, akkor a külső erőhatásokkal szemben védtelenebbek vagyunk, tehát könnyebben sérülünk. A mozgás folyamatosan jelzi a szervezetünknek, hogy épülnie kell. Emiatt a szervezetünk felépíti az erősebb szöveteket, de csak akkor, ha van is miből építkeznie. A kollagén peptidek hatékonyabbá teszik ezt az építkezési folyamatot, emiatt a különféle sérülésekkel szemben is magasabb szintű védelmet biztosít számunkra. Ha tudatosan tehetnél a sérülések ellen, akkor tennél, vagy a kétségbeejtő kiszámíthatatlanság vonz? Mi a tudatosságban hiszünk.

Jobb teljesítményt szeretnék nyújtani a sportomban!

Mi szokott leggyakrabban a sportoló fejlődésének útjába állni? A kisebb-nagyobb sérülések. 

Ha már megtörtént a baj, akkor se csüggedj, a gyógyulási időt lehet rövidíteni. Ha fájdalmaid vannak edzés után, akkor pedig sürgősen figyelmet kell ezekre fordítani, mert arra utalhatnak hogy közeledik egy komolyabb sérülés. A kollagén peptidek segítségével a szervezetünk ezeket a területeket erősíti meg, viszont csak akkor képes erre, ha van miből építkeznie. Mi ezeket az építő elemeket raktuk a termékeinkbe. Te szeretnél kiemelkedő teljesítményt nyújtani a sportodban? Nekünk fontos, hogy támogassuk azokat, akik erre a kérdésre igennel válaszolnak.

Izmot szeretnék építeni! 

A rendszeres edzés jelzi a szervezetünknek, hogy erősebb, (nagyobb) izomzatot alakítson ki, és tartson fenn. Fontos figyelembe venni, hogy a nagyobb izomerő jobban terheli az ízületeket, az inakat és a csontrendszert is. Emiatt egyedi a ProteColl készítményünk, ami egy igen összetett fehérje forrás. Ötféle növényi fehérjét, és kétféle állati fehérjét tartalmaz. Adagonként még 4000mg kollagén peptidet is tartalmaz, ami szintén támogatja az izmok növekedését, továbbá csökkenti a sérülések kockázatát. A ProteColl nem egy gyors felszívódású fehérje késztmény (mint a tejsavó alapú termékek), hanem sokkal hosszabb ideig tartó fehérje felszívódást, és emelkedett aminosav szintet biztosíthat a vérben. Emiatt elsősorban sportolás után, illetve a nap végén javasolt fogyasztani, hogy az éjszakai órákban zajló regenerációs folyamatokat segítse. Szeretnél erősebb és nagyobb izomzatot anélkül, hogy azon kéne aggódj, hogy milyen anyagokat juttatsz a szervezetetbe? Mi ebben segíthetünk.

Sérült vagyok és szeretnék minél hamarabb visszatérni! 

Ahhoz, hogy minél hamarabb vissza tudjunk térni a sportoláshoz, támogatni kell a szervezet öngyógyító folyamatait. Itt a megfelelő étrend és folyadék bevitel kiemelten fontos, de emellett a magas kollagén peptid tartalmú készítmények eredményesebbé tehetik ezt folyamatot. A szervezetünkben az izmoknak, inaknak, szalagoknak, ízületeknek és csontoknak fontos összetevője a kollagén. Ez a fehérje (1-es típusú kollagén javarészt) határozza meg az adott szövet szakítószilárdságát, ellenálló képességét. Ezt a fehérjét peptid formában a leghatékonyabb bejuttatni. Így tudja legeredményesebben kifejteni a megfelelő hatást. Ez a kollagén típus a termékeink fő alkotóeleme.

Ajánlott Termékek / Adagolás

Javasolt adagolás:  Lefekvés előtt 1 adagolókanál ProteColl + 1 adagolókanál ízesítés mentes Collagenius 2,5-3 dl hideg folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Ha nincs szigorú kalória megszorítás, akkor érdemes a turmixhoz valamilyen széhidrát forrást is hozzáadni (banán, zabpehely, stb.). A ProteColl készítményből naponta akár 2-3 adag is fogyasztható, minden alkalommal étkezésekkel egyidőben (adagonként 1 adagolókanál a javasolt dózis).

Javasolt adagolás:  Lefekvés előtt 1 adagolókanál ProteColl 2,5-3 dl folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Ha nincs szigorú kalória megszorítás, akkor érdemes a turmixhoz valamilyen széhidrát forrást is hozzáadni (banán, zabpehely, stb.). Gyorsabb fejlődés érdekében, étkezéssel összekötve akár naponta 2-3 alkalommal is lehet a készítményt fogyasztani (alkalmanként ugyanúgy 1 adagolókanállal).

Javasolt adagolás: Reggeli után és lefekvés előtt 1-1 adagolókanál (tehát reggeli után 1 adagolókanál és vacsorához 1 adagolókanál) Collagenius (ízesítés mentes vagy vaníliás ízesítésű) 2,5-3 dl hideg folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Ha nincs szigorú kalória megszorítás, akkor érdemes a turmixhoz valamilyen széhidrát forrást is hozzáadni (banán, zabpehely, stb.). Az ízesítés mentes Collagenius készítményt lehet lekvárral, fagylalttal, fagyasztott gyümölccsel vagy egyéb kellemes ízhatású termékkel együtt turmixolni, de lehet akár nyers zöldséglében is kiskanállal elkeverni (ez esetben nem igényel turmixolást).

Az 5. héttől, a tünetek enyhülése mellett lehet csökkenteni az adagot napi 1 adagolókanálnyira, amit lehetőleg a lefekvés előtti, esti órákra időzítsünk, de a fájdalmak jelentős csökkenéséig javasolt fenntartani a napi kétszeri adagot.

A fájdalmak hátráltatnak bennünket az aktív, boldog életben, ráadásul számos okuk lehet. A mozgásszervi eredetű fájdalmak jelentős része vagy ízületi, vagy csontrendszeri vagy éppen az ízületek stabilitását biztosító lágyrész képletek sérülése. Az is lehet viszont, hogy egyszerűen a kor előrehaladtával járó természetes öregedési folyamat áll mögötte. A mozgásszervi fájdalmakon lehet segíteni, és vissza tudjuk nyerni az egészséges énünket. Ha tehetnél ezért, akkor tennél? Ha igen, akkor ebben szeretnénk segíteni.

Mi igaz rád a leginkább?

Ízületi fájdalmaim vannak

Az ízületi fájdalomnak számos oka lehet, aminek a hátterében fennállhat porcsérülés, vagy kialakulhat, az inak, szalagok, izmok problémái által. A Collagenius készítményben található sokféle hatóanyag a porcszövetnek és a környező lágyrész köpenynek (inaknak, szalagoknak és izmoknak) az állapotát jelentősen javíthatja. Ezáltal visszanyerhetjük az egészségesebb, fájdalmakkal kevésbé küzdő énünket. Jól hangzik ugye? Ha igen, akkor szeretnénk segíteni.

Ínsérülést vagy szalagsérülést állapított meg az orvosom

Aki sokat mozog, az szinte biztosan szembesült már azzal, hogy egy traumatológus megállapított nála egy adott sérülést (pl. külbokaszalag sérülés, térd oldalszalag sérülés, térd keresztszalag sérülés, biceps ín sérülés, rotátor köpeny inának sérülése, quadriceps ín sérülés, patellaín sérülés, Achilles ín sérülés, stb). Ezeknek ellátása lehet műtéti vagy szerencsés esetben konzervatív. Mindkét esetben a kollagén peptidek bevitele felgyorsítja és hatékonyabbá teszi a szöveti regeneráció folyamatát. Ha tehetnél azért, hogy hamarabb felépülj, akkor tennél? Ha igen, akkor szeretnénk neked segíteni.

Az izmaimban érzek fájdalmat

Az edzések, mozgások során megjelenő izomfájdalom semmiképpen nem tekinthető normálisnak. Ezt minden esetben a túlterhelés során kialakult, általában mikroszkopikus sérülések okozzák. Az izomszövetnek – a kedvező vérellátása miatt – kiváló a regenerációs képessége, de egyrészt a gyógyulási időszakban nyugalmat kell biztosítani a fájdalmas izomcsoportnak, másrészt be kell juttatni a megfelelő építőanyagokat az optimális regenerációhoz. A kollagén peptidek kiváló építőkövek, melyekből a szervezetünk a mikroszkopikus sérüléseket néhány nap alatt, a nagyobb – ultrahanggal is igazolható – sérüléseket néhány hét leforgása alatt képes feltölteni. Jól hangzik? Ha igen, akkor szeretnénk segíteni!

Műtét után vagyok

Minden műtét szöveti sérüléssel jár. Már önmagában a bőr bemetszése is egy olyan sérülés, amit a szervezet azonnal ki akar javítani, nem is beszélve a nagyobb műtétekről, ahol a szervezetnek nagyobb mennyiségű hegszövet előállításával kell elindítani a gyógyulási folyamatot. Ehhez nagy segítséget nyújtanak a kollagén peptidek, amik jelentősen felgyorsítják a szöveti regenerációt. Jól hangzik? Ha igen, akkor szeretnénk segíteni!

Ajánlott Termékek / Adagolás

Javasolt adagolás: Reggeli után és lefekvés előtt 1-1 adagolókanál (tehát reggeli után 1 adagolókanál és vacsorához 1 adagolókanál) Collagenius (ízesítés mentes vagy vaníliás ízesítésű) 2,5-3 dl hideg folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Ha nincs szigorú kalória megszorítás, akkor érdemes a turmixhoz valamilyen széhidrát forrást is hozzáadni (banán, zabpehely, stb.). Az ízesítés mentes Collagenius készítményt lehet lekvárral, fagylalttal, fagyasztott gyümölccsel vagy egyéb kellemes ízhatású termékkel együtt turmixolni, de lehet akár nyers zöldséglében is kiskanállal elkeverni (ez esetben nem igényel turmixolást).

Az 5. héttől, a tünetek enyhülése mellett lehet csökkenteni az adagot napi 1 adagolókanálnyira, amit lehetőleg a lefekvés előtti, esti órákra időzítsünk, de a fájdalmak jelentős csökkenéséig javasolt fenntartani a napi kétszeri adagot.

Javasolt adagolás: Reggeli után és lefekvés előtt 1-1 adagolókanál (tehát reggeli után 1 adagolókanál és vacsorához 1 adagolókanál) Collagenius (ízesítés mentes vagy vaníliás ízesítésű) 2,5-3 dl hideg folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Ha nincs szigorú kalória megszorítás, akkor érdemes a turmixhoz valamilyen széhidrát forrást is hozzáadni (banán, zabpehely, stb.). Az ízesítés mentes Collagenius készítményt lehet lekvárral, fagylalttal, fagyasztott gyümölccsel vagy egyéb kellemes ízhatású termékkel együtt turmixolni, de lehet akár nyers zöldséglében is kiskanállal elkeverni (ez esetben nem igényel turmixolást).

Az 5. héttől, a tünetek enyhülése mellett lehet csökkenteni az adagot napi 1 adagolókanálnyira, amit lehetőleg a lefekvés előtti, esti órákra időzítsünk, de a fájdalmak jelentős csökkenéséig javasolt fenntartani a napi kétszeri adagot.

Javasolt adagolás: Lefekvés előtt 1 adagolókanál ProteColl 2,5-3 dl folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Ha nincs szigorú kalória megszorítás, akkor érdemes a turmixhoz valamilyen széhidrát forrást is hozzáadni (banán, zabpehely, stb.). Gyorsabb fejlődés érdekében, étkezéssel összekötve akár naponta 2-3 alkalommal is lehet a készítményt fogyasztani (alkalmanként ugyanúgy 1 adagolókanállal).

Még eredményesebb, ill. gyorsabb gyógyulási folyamathoz javasolt a ProteColl készítményt kiegészíteni Collagenius termékkel (ízesített vagy ízesítés mentes), amit az ízesítés mentes készítmény esetében célszerű egyben turmixolni a ProtoColl termékkel, ha viszont a vaníliás Collagenius termékkel együtt, akkor javasolt nagyobb mennyiségű folyadékkal turmixolni (3,5-4 dl folyadékkal), hogy ne legyen túl édes a végeredmény. A legkellemesebb hígítási arány egyéni ízlés kérdése, javasoljuk kitapasztalni mi az a folyadék mennyiség, ami a számunkra legkedvezőbb eredményt produkálja. 

Javasolt adagolás: Az első 4 hétben reggeli után és lefekvés előtt (vacsora után közvetlenül) 1-1 adagolókanál Collagenius (ízesítés mentes vagy vaníliás ízesítésű) 2,5-3 dl hideg folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Ha nincs szigorú kalória megszorítás, akkor érdemes a turmixhoz valamilyen széhidrát forrást is hozzáadni (banán, zabpehely, stb.). Az ízesítés mentes Collagenius készítményt lehet lekvárral, fagylalttal , fagyasztott gyümölccsel vagy egyéb kellemes ízhatású termékkel együtt turmixolni, de lehet akár nyers zöldséglében is kiskanállal elkeverni (ez esetben nem igényel turmixolást). Az 5. héttől lehet csökkenteni az adagot napi 1 adagolókanálnyira, amit lehetőleg a lefekvés előtti, esti órákra időzítsünk. 

Az emberi szervezetben megjelenik az évülés ahogy telik az idő, így a különböző szerveink állapotának romlása, végeredményként a szervezetünk működésének zavara sajnos nem elkerülhető. Ezt a folyamatot jelen tudásunk szerint nem lehet megállítani, de lassítani mindenképpen lehetséges. Ez jól hangzik ugye? Ebben szeretnénk segíteni.

Mi igaz rád a leginkább?

A csontsűrűségemen szeretnék javítani

Váratlan eredménynek számított a megfigyelés, miszerint a kollagén peptidek tartós bevitele (számos friss vizsgálati eredmény alapján 5000-10.000mg/nap dózisban, legalább 1 éven át) a csont szerves és szervetlen alkotóelemeinek feldúsulását egyaránt eredményezi. Megjegyzendő, hogy a csont rugalmasságát, nyíróerőkkel, csavaróerőkkel szembeni védelmét alapvetően a csontszövet szerves része adja. A kollagén peptidek hosszú távú bevitele (a javasolt mennyiségben, tiszta forrásból származó kollagén peptidek esetében) ráadásul nem jár egészségügyi kockázattal, sőt egyéb szerveinkre is jótékony hatást fejtenek ki. 

Napjainkban az osteoporosis világszerte alkalmazott, leginkább elfogadott gyógyszeres kezelése (bisphosphonatok adása) kétélű fegyvernek tekinthető, mivel ugyan csökkenti a csontleépülés (csont resorptio) ütemét és elősegíti az ásványi anyagok (szervetlen alkotórészek) feldúsulását a csontokban, de számos súlyos mellékhatást is eredményezhetnek, továbbá a csontban jelenlevő szerves alkotóelemekre (amik a csont rugalmasságát, csavaró és hajlító erőkkel szembeni védelmét adják) nem gyakorolnak számottevő hatást. A kollagén peptidek bevitele kevésbé látványos, lassabb ütemű, de ugyanakkor sokkal élettanibb hatást fejt ki a csontrendszerre. Súlyos osteoporosis esetén – jelen tudásunk és a jelenleg érvényben levő kezelési protokollok szerint – nem mellőzhető a bisphosphonat tartalmú készítmények adása. Mindezeket szem előtt tartva ki ne szeretne erősebb, ellenállóbb, rugalmasabb csontokat? Miért is ne éljünk az időskori csonttörésekkel szembeni plusz védelem lehetőségével? Mi és sokan mások a kollagén peptidek sokrétű hatásában, védelmet nyújtó szerepében hiszünk.

Ízületi fájdalmaim vannak

Az ízületi fájdalomnak számos oka lehet, aminek a hátterében megbújhat porcsérülés, az ízületet körülvevő lágyrészképletek rendellenessége (pl. a stabilitást nyújtó szalagok sérülése, vagy az ízület közelében eredő/tapadó inak szerkezeti eltérése), vagy a csontok különféle betegségei (osteoporosis, ciszták, daganatos betegségek). 

Az időskori ízületi fájdalom okát célszerű feltárni egy ortopédiai vizsgálat keretében.

A Collagenius készítményben található sokféle hatóanyag a porcszövetnek és a környező lágyrész köpenynek a szerkezeti és funkcionális állapotát is jelentősen javíthatja, továbbá a készítményben levő antioxidánsok és hialuronsav is jelentősen fékezheti a kopás talaján kialakult krónikus gyulladásos folyamatokat. Ha tehetne ezért, akkor lépne? Ha igen, mi szívesen segítünk!

Viszeres panaszaim vannak

A viszér tágulat alapvetően genetikai okokra is visszavezethető, de számos olyan életmódbeli tényező is létezik, amik ezt a folyamatot elősegítik, felgyorsítják. Ilyen például a mozgásszegény életmód, az ülő- vagy állómunka, és nem utolsósorban a táplálkozás is befolyásolja a kialakulását. Ez utóbbira lehet megoldás lehet a kollagén peptidek fogyasztása, ami az erek falának a rugalmasságát, a fokozott (hidrosztatikus) nyomással szembeni ellenálló képességét javíthatja. Jól hangzik? Ha igen, akkor szeretnénk segíteni!

Műtét után vagyok

Minden műtét szöveti sérüléssel jár. Már önmagában a bőr bemetszése is egy olyan sérülés, amit a szervezet azonnal ki akar javítani, nem is beszélve a nagyobb műtétekről, ahol a szervezetnek nagyobb mennyiségű hegszövet előállításával kell elindítani a gyógyulási folyamatot. Idősebb korban a regeneratív folyamatok, így maga a gyógyulás is lassabban, kevésbé hatékonyan alakul ki. Ehhez nagy segítséget nyújthatnak a kollagén peptidek, amik jelentősen felgyorsíthatják a szöveti regenerációt. Ebben szeretnénk segíteni!

Ajánlott Termékek / Adagolás

Javasolt adagolás: Az első 4 hétben reggeli után és lefekvés előtt (vacsora után közvetlenül) 1-1 adagolókanál Collagenius (ízesítés mentes vagy vaníliás ízesítésű) 2,5-3 dl hideg folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Ha nincs szigorú kalória megszorítás, akkor érdemes a turmixhoz valamilyen széhidrát forrást is hozzáadni (banán, zabpehely, stb.). Az ízesítés mentes Collagenius készítményt lehet lekvárral, fagylalttal , fagyasztott gyümölccsel vagy egyéb kellemes ízhatású termékkel együtt turmixolni, de lehet akár nyers zöldséglében is kiskanállal elkeverni (ez esetben nem igényel turmixolást). Az 5. héttől lehet csökkenteni az adagot napi 1 adagolókanálnyira, amit lehetőleg a lefekvés előtti, esti órákra időzítsünk. 

Az időskori izomleépülés ellen javasoljuk a ProteColl készítmény rendszeres fogyasztását is. Este javasolt 1 adagolókanálnyi ízesítés mentes Collageniust együtt turmixolni 1 adagolókanálnyi ProteColl készítménnyel, hogy minél tovább meg tudjuk őrízni izomerőnket.

FIGYELMEZTETÉS: Meglévő vesebetegség vagy beszűkült vesefunkció esetén a fokozott fehérjebevitel veszélyeket rejthet, amit beszéljen át kezelőorvosával a készítmény fogyasztásának megkezdése előtt!

Az aktív élet és rendszeres testmozgás kedvező hatást fejt ki az erekre is. Az izomzatunk, izomerőnk megőrzése érdekében javasoljuk a ProteColl készítmény rendszeres fogyasztását is. Este javasolt 1 adagolókanálnyi ízesítés mentes Collagenius port együtt turmixolni 1 adagolókanálnyi ProteColl készítménnyel.

FIGYELMEZTETÉS: Meglévő vesebetegség vagy beszűkült vesefunkció esetén a fokozott fehérjebevitel veszélyeket rejthet, amit beszéljen át kezelőorvosával a készítmény fogyasztásának megkezdése előtt!

Javasolt adagolás: Az első 4 hétben reggeli után és lefekvés előtt (vacsora után közvetlenül) 1-1 adagolókanál Collagenius (ízesítés mentes vagy vaníliás ízesítésű) 2,5-3 dl hideg folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Ha nincs szigorú kalória megszorítás, akkor érdemes a turmixhoz valamilyen széhidrát forrást is hozzáadni (banán, zabpehely, stb.). Az ízesítés mentes Collagenius készítményt lehet lekvárral, fagylalttal , fagyasztott gyümölccsel vagy egyéb kellemes ízhatású termékkel együtt turmixolni, de lehet akár nyers zöldséglében is kiskanállal elkeverni (ez esetben nem igényel turmixolást). Az 5. héttől lehet csökkenteni az adagot napi 1 adagolókanálnyira, amit lehetőleg a lefekvés előtti, esti órákra időzítsünk. 

Az izomzat megőrzése érdekében, illetve a műtét által okozott fokozott fehérjebeviteli igény okán javasoljuk a ProteColl készítmény fogyasztását is a műtétet követő hetekben. Este javasolt 1 adagolókanálnyi ízesítés mentes Collageniust együtt turmixolni 1 adagolókanálnyi ProteColl készítménnyel.

FIGYELMEZTETÉS: Meglévő vesebetegség vagy beszűkült vesefunkció esetén a fokozott fehérjebevitel veszélyeket rejthet, amit beszéljen át kezelőorvosával a készítmény fogyasztásának megkezdése előtt!

Az önmagunkkal szemben támasztott magas elvárások és a szép és esztétikus külső utáni vágyakozás emberi tulajdonság, jogos igény. Hogy mit gondolunk erről? A genetikai adottságok nyilvánvalóan meghatározók, de mi magunk is sokat tehetünk egészségünkért és szépségünkért. Neked fontos a szépséged fenntartása? Mi ebben is szeretnénk segíteni!

Mi igaz rád a leginkább?

Feszesebb bőrt szeretnék

A bőrünk szárazanyag tartalmának 70-80 százalékát kollagén adja (zömében 1-es típusú kollagén). A testünk teljes kollagén mennyiségének mintegy 30 százaléka a bőrben található. Az életkor előrehaladtával csökken az emberi testben a kollagén termelődés. Nem véletlen, hogy a természetes öregedési folyamat a bőrt ennyire látványosan érinti. Számos klinikai vizsgálat eredménye alapján kimondható, hogy a kollagén pótlás lassítja az öregedési folyamatot, kisimítja a ráncokat, az éles kontúrokat, és erre a kollagén peptidek a legalkalmasabbak (rövidre feltört kollagén láncok). A Collagenius termékben felhasználat kollagén peptidet a kiemelkedő minőségű Peptan adja, de a CollageniPlus termékcsaládban fellelhető plusz kollagén peptid, elastin peptidek (a bőr rugalmasságáért, elaszticitásáért) és ceramidok (növényi eredetű lipidek a magasabb hidratáció érdekében) tovább erősíthetik a Collagenius bőrre gyakorolt jótékony hatását. Jól hangzik? Ha igen, akkor alig várjuk a közös sikereket!

Töredeznek a hajszálaim, sérülékeny a körmöm

A hajnak és körömnek a legfontosabb strukturális fehérjéi a keratin és a kollagén. A haj és köröm az alacsony kollagén tartalmuk miatt feltöredeződnek és sérülékennyé válnak. Továbbá a magasabb kollagén tartalom erősíti a haj színét, és csökkenti az élettani hajhullás mértékét. A kollagén peptideken kívül a hialuronsavnak és elastin peptideknek is fontos szerepe van a haj egészségének, szépségének megőrzésében. Neked fontos a hajad és a körmeid egészsége? Ha igen, akkor alig várjuk a közös sikereket!

Striák alakultak ki rajtam

A striák tulajdonképpen apró hegesedések a bőrben. Amikor a bőr megnyúlik (testsúly növekedés, terhesség, stb.), a bőr rugalmatlansága miatt apró sérülések alakulnak ki. Alapvetően hajlam kérdése, hogy lesz-e az embernek striája és milyen mennyiségben és hol, de az étrendünk, a megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjék, és még inkább a kollagén peptidek bevitele ugyancsak segíthet a megelőzésben, illetve annak kezelésében. Reméljük, hogy tudtunk és tudunk segíteni!

Fogyókúrázom, szeretném ha a bőröm szép maradna

A fogyókúra – főként, ha annak üteme túl gyors – bizonyos nem kívánatos bőr jelenségeket eredményezhet. Megfogyatkozik a bőr alatti zsírréteg, ami a bőr alatt térkitöltő szerepet játszott, megfogyatkoznak a fehérje elemek (így a bőrünkben a kollagén és elasztin egyaránt), amik a bőr feszességéhez nagyban hozzájárulnak. A bőrünk magas elasztin és kollagén tartalma nagyban elősegítheti a bőr rugalmasságát, feszességét, illetve a fogyókúrás időszakban a bőr alkalmazkodóképességét. Ha fontos számodra a bőröd egészsége, akkor megpróbálunk segíteni.

Ajánlott Termékek / Adagolás

Javasolt adagolás: A Collagenius ízesítés mentes termék önmagában is kedvező hatást fejthet ki a bőrre, de kombinálva a CollageniPlus készítménnyel mindenképpen látványosabb eredmény várható (a készítmény plusz kollagén peptid, elastin peptid és ceramid tartalma miatt). Lefekvés előtt, lehetőleg közvetlenül vacsora után 1 adagolókanál ízesítés mentes Collagenius + 1 tasak CollageniPlus 2,5-3 dl hideg folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Igény esetén lehet tovább kísérletezni a még jobb ízek érdekében, így hozzá lehet adni a turmixhoz 1 gombóc fagylaltot vagy fagyasztott gyümölcsöt, kakaót, rizskását vagy zabkását. 

Javasolt adagolás: A Collagenius ízesítés mentes termék önmagában is kedvező hatást fejthet ki a bőrre, de kombinálva a CollageniPlus készítménnyel mindenképpen látványosabb eredmény várható (a készítmény plusz kollagén peptid, elastin peptid és ceramid tartalma miatt). Lefekvés előtt, lehetőleg közvetlenül vacsora után 1 adagolókanál ízesítés vagy ízesítés mentes Collagenius + 1 tasak CollageniPlus 2,5-3 dl hideg folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Igény esetén lehet tovább kísérletezni a még jobb ízek érdekében, így hozzá lehet adni a turmixhoz 1 gombóc fagylaltot vagy fagyasztott gyümölcsöt, kakaót, rizskását vagy zabkását. 

A striák javításában, feltöltésében fontos szerepe van még a sérült bőrterület mechanikai edzésének, kezelésének (pl. masszázs, lökéshullám kezelés), hogy a szervezetünk – a kezelés területén okozott apró szöveti sérüléseket – célirányosan töltse fel kollagén rostokkal a problémás bőrterületeken. 

Javasolt adagolás: A Collagenius ízesítés mentes termék önmagában is kedvező hatást fejthet ki a bőrre, de kombinálva a CollageniPlus készítménnyel mindenképpen látványosabb eredmény várható (a készítmény plusz kollagén peptid, elastin peptid és ceramid tartalma miatt). Lefekvés előtt, lehetőleg közvetlenül vacsora után 1 adagolókanál ízesítés mentes Collagenius + 1 tasak CollageniPlus 2,5-3 dl hideg folyadékban turmixolva (vízzel vagy tejjel vagy növényi tejpótlóval). Igény esetén lehet tovább kísérletezni a még jobb ízek érdekében, így hozzá lehet adni a turmixhoz 1 gombóc fagylaltot vagy fagyasztott gyümölcsöt, kakaót, rizskását vagy zabkását. 

Az izomzat és a szerkezeti fehérjék (kollagén és elasztin) megóvása érdekében javasolt a fehérjében gazdag étrend. A ProteColl készítmény komplex fehérje forrás, amit a fogyókúra időszakában célszerű napi rendszerességgel fogyasztani (napi egy vagy két alkalommal, alkalmanként 1 adagolókanálnyi ProteColl por kb. 2,5dl folyadékban turmixolva, akár együtt a Collagenius és CollageniPlus készítményekkel).